Időtartam: 01/11/2020 – 31/10/2022

Az ART & INCLUSION projekt a fogyatékossággal, illetve a mentális betegséggel élő felnőttek azon csoportját célozza meg, akiknek kevesebb lehetőségük volt részt venni akár hivatalos felnőtt-, akár bármilyen más egyéb keretek között szerveződő képzésben, illetve bármilyen egyéb képesítéssel járó tevékenységben, vagy munkatapasztalatot nem tudtak szerezni. Ezen fogyatékossággal, vagy mentális betegséggel élő emberek különösen ki vannak szolgáltatva a különböző szociális veszélyforrásoknak, hiszen jelentős hátránnyal indulnak iskolai, illetve munkatapasztalat terén. Becslések szerint az Európai Unióban minden 4. emberből 1 fő küzd mentálhigiénés problémákkal élete során legalább egyszer, amely összefüggésbe hozható a szegénységgel. A mentális betegségek nagyobb számban fordulnak elő a pénzügyileg kiszolgáltatott, illetve a fent említett szociálisan veszélyeztetett társadalmi rétegekben.

A projekt céljai:

  • Népszerűsíteni a fogyatékossággal, illetve a mentális betegséggel élők szociális integrációját, különböző szakemberek munkásságán és erre szakosodott szervezeteken keresztül.
  • Növelni az emberek tájékozottságát a témát illetően, művészeti alkotásokon és eszközökön keresztül, amelyek közvetíteni tudják a fogyatékossággal és a különböző mentális betegséggel küzdő emberek mindennapjait, és életvitelét.
  • Támogatni és promotálni az elkezdését a nemzetközi, a témában járatos szakemberek párbeszédének, ahol különböző technikákat, és praktikákat tudnak megosztani egymással.
  • Hozzájárulni az innovációk térnyeréséhez az oktatásban, a művészetek népszerűsítése által.     

Partnerek:

-Centro Social De Soutelo (Portugal)

-Arca Cooperativa Sociale (Italy)

-Koinonia Ison Eukairion (Greece)

-ZDRUZENIE INSTITUT ZA RAZVOJ NA ZAEDNICATA (The Republic of North Macedonia)